Február 10-én délután a leendő elsősöket és szüleiket fogadtuk a hagyományos iskolanyitogatón.
A gyerekek megismerkedtek a leendő tanítókkal.
Egy vidám játékos foglalkozáson vehettek részt, egy mesén keresztül ismerkedtek meg a különböző gyümölcsökkel és zöldségekkel és feladatokat oldottak meg az interaktív táblán. Melyet igen nagy lelkesedéssel használtak.
A nap folytatásaként német és magyar körjátékokat játszottak, énekeltek, táncoltak.
Amíg az igazgatónő a szülőket tájékoztatta addig az ovisok kézműveskedtek.
Egy igen hangulatos estébe nyúló délutánt töltöttünk együtt.
I. Bánki Nándor röplabda emléktorna
Iskolánk diákjai részt vettek a Mohács Térségi Általános Iskolában megrendezett I. Bánki Nándor röplabda emléktornán.
Minden csapatot maguk mögött hagyva az I. helyen végeztek.
A csapat tagjai:
Antal Vivien
Borsodi Péter
Császár Ramóna
Juhász Bálint
Molnár Benedek
Nagy Regina
Prím Bertalan
Szücs Adrienn
Gratulálunk a diákoknak és Szendrő Zoltán Tanár Úrnak!

Iskolanyitogató

Sítábor 2025
Iskolánk ebben a tanévben is megtartotta már hagyományossá vált sítáborát. Idén Ausztria, Koralpe gyönyörű havas lankáin fejlesztették tovább sítudásukat. A négy nap felejthetetlen élményekkel zárult.
Köszönjük támogatóinknak, hogy lehetővé tették a program létrejöttét.

Sváb bál 2025.
Hétvégén immár 15. alkalommal került megrendezésre Olaszon a sváb bál. Már hagyomány, hogy az Olaszi Német Önkormányzat iskolánk német tánccsoportját kéri fel a bál megnyitására. Idén az alsó tagozatos gyerekek mutatták be táncaikat Bernhardt Enikő tanárnő vezetésével.
Gratulálunk a vidám, lendületes produkcióhoz!
Karácsony 2024.
A 2024-es évet december 20-án zártuk a gyerekek karácsonyi műsorával. A magyar nyelvű versek, táncok és dalok mellett német, angol és holland produkciókat is láthattunk és hallhattunk.
A diákok közös karácsonyfája alá sportfelszerelések kerültek, mindenki örömére.
Ezen a napon díjaztuk az elektronikai hulladékgyűjtés legeredményesebb résztvevőit is.
Belecskai íjászverseny
A decemberi csípős hideg sem vette el a kedvét az íjászoknak….
….hogy részt vegyenek a Belecskán megrendezett örömíjászversenyen ezüstvasárnap.
A „rettenthetetlen” csapatot alkották: Molnár Benedek, Molnár Huba, Szücs Lilla, Szücs Adrienn, Balog György, Sándor Viktória, Tóth-Sütő Lehel.
Nevüket és elődeinket nem meghazudtolva „Hun Utódok” előzték meg versenyzőink a mezőnyt kategóriájukban.
Eredmények:
Tradi ifi férfi abszolút 1. helyezett: Tóth-Sütő Lehel
Tradi gyerek férfi: 1. helyezett: Molnár Benedek, 2. Balog György
Tradi mini férfi: 1. helyezett: Molnár Huba
Tradi gyerek női: 1.helyezett: Szücs Adrienn; 2. helyezett: Sándor Viktória
Aranyosi Ervin: Adventi negyedik gyertya
Negyedik is lángra lobban, kiviláglik tiszta fénye. Ott ragyog a csillagokban, s éled az ember Reménye. A szívünkben BÉKE lángja, Hitünk ajtót nyit a jóra. Aki ránk néz, máris látja: – Elérkezett hát az óra. S bizony, hol a SZERETET él, ott gonosznak helye nincsen. Hol a jóság jövőt remél, ott megjelenik az Isten. Eljön a mennynek országa, tudom, itt lesz, lent a Földön. Nyíljon ki szívünk virága, aki remél, készülődjön!

Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya
Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.
Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.
