admin bejegyzései
Hatalmas röplabda siker!
A Villányban megrendezett Vármegyei döntőben fiú csapatunk az előkelő 2. helyen végzett.
Ezzel iskolánk csapata képviseli Baranya Vármegyét az Országos elődöntőn.
Csapattagok:
Albert Erik
Balog György
Boldog László
Győrfi Milán
Háner Dusán
Juhász Bálint
Koncsos Márk
Molnár Benedek
Rigó Imre Tamás
Suvák Dominik
Felkészítő: Szendrő Zoltán tanár úr
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Macskák világnapja
A „Macskák világnapja” alkalmából Ruffné Szabó Éva pályázatot hirdetett a gyerekeknek.
A kedvenc cicákról érkezett fotókból kiállítás is készült.
A résztvevők cicás jutalmat vehettek át.
Márciusi programok

„A pályaorientáció megerősítése a Dél-Dunántúli régióban” program
Iskolánk 6. és 7. osztályos tanulói Pécsett a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola vendégei voltak. Itt „A pályaorientáció megerősítése a Dél-Dunántúli régióban” program keretében egy interaktív foglalkozáson vettek részt Vajtáné Boros Éva Klára tanárnő vezetésével.
Farsang 2026.
Az idei iskolai farsang ismét nagyon jó hangulatban telt. A német nemzetiségi tánccsoport produkciója nyitotta meg az estébe nyúló rendezvényt. Az osztályok vidám hangulatú prózai és táncos előadásai után az ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket csodálhattuk meg. Míg a zsűri döntött, addig a diákok flashmob produkciója szórakoztatta a közönséget. A büfében finom sütemények, szendvicsek, üdítők, limonádé várta a vendégeket.
A zenéről és a remek hangulatról Svegál Zsolt és Csuka Róbert gondoskodott. Ezúton köszönjük nekik a segítséget!
A sok felajánlott tombola ajándéknak köszönhetően nagyon sokan örülhettek a nyereménynek.
Köszönjük szépen a szülők, a Szülői Munkaközösség és a környékbeli vállalkozók segítségét, támogatását!
Lány röplabda diákolimpia IV. korcsoport
A fiúk után a lányok is kitűnően szerepeltek a Mohácson megrendezett Röplabda Diákolimpia versenyén. IV. korcsoportban II. helyezést értek el. Így továbbjutottak a megyei döntőbe.
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
A csapat tagjai:
Antal Vivien
Balog Lilla
Balog Anett
Császár Ramóna
Fónai Réka
Nagy Regina
Nagy Viktória
Szücs Adrienn
Szücs Lilla
Felkészítő: Szendrő Zoltán tanár úr


Fiú röplabda III. korcsoport
Iskolánk fiú röplabda csapata újabb sikert ért el. III. korcsoportban az előkelő 2. helyen végzett.
Ezzel az eredménnyel továbbjutottak a megyei döntőbe.
Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!
Csapat tagjai:
Albert Erik
Balog György
Boldog László
Győrfi Milán
Juhász Bálint
Koncsos Márk
Molnár Benedek
Rigó Tamás Imre
Suvák Dominik
Felkészítő : Szendrő Zoltán tanár úr

Busójárás 2026.
Már hagyománnyá vált, hogy iskolánk diákjai együtt űzik a telet a hozzánk látogató busókkal és sokac népviseletbe öltözött lányokkal.
Táncház, sok cukorka, édes fánk és kocsikázás tette még vidámabbá ezt a programot.
Köszönjük szépen az Olaszi Horvát Önkormányzat támogatását és a busók megvendégelését!
A finom fánkokról a konyhás nénik gondoskodtak, nekik is nagy köszönjük!






