Mentorkert nyílt nap az Olaszi Általános Iskolában

2024. május 30-án vendégek érkeztek iskolánkba, mivel a Mentorkert Program keretében iskolánk idén elnyerte a mentorkert minősítést. Ezt a címet országosan csak 3 iskola kapta meg idén, így nagy elismerés, hogy iskolánk is köztük lehet. Nagy örömünkre több intézményből is elfogadták meghívásunkat. Itt voltak a Mohácsi Tankerület intézményein kívül, Pécsi iskolákból, Bólyi EGYMI-ből, tanárok, tanítók az óvoda óvónői, hitoktató, és a Pécsi POK szaktanácsadója is. Iskolánk igazgatónője, a helyettes asszony, illetve a kertvezető kolléganő vezette körbe a vendégeket a kertben, gyümölcsösben, méhlegelőn, állatbarát tanösvényen, ökotemetőben, fűszerkertben és az egyéb szabadtéri területeken. Elmondták, hogy az iskolakert nem újdonság nálunk, több évtizede foglalkozunk ezzel a tevékenységgel különböző formában.

Diákjaink szeretnek a kertben dolgozni, szívesen végzik a fizikai munkát. Idén alakítottuk ki az állatbarát tanösvényt, korábbi években magaságyást készítettünk, ennek előnyeit is megtapasztalhatják a gyerekek.  A kertben különböző játékos, de információt adó feladatokat is meg lehet oldani: pl. a fákra előzetesen felerősített képeken a madarakat felismerni (melyik lehet a mi kertünkben is?), állati lábnyomok képei vezethettek a következő feladathoz, különböző magok, termések felismerése, stb. Pár ilyen feladatot be is mutattak a gyerekek, és még a vendégek is játszottak.

Laklia Barbara tanítónő adott tájékoztatást a kerti munkálatokról és egy alsós csoporttal különböző használati tárgyakat is készítettek: teafiltert a gyógynövényteának, magtároló tasakokat, magvető csíkokat. Iskolánk az elnyert mentor támogatás keretében a feldolgozást segítő eszközöket igényelt, de már idén is megkezdtük a termények feldolgozását: illatzokninyuszik, bio lekvárok, harisnyából készült snidling fejek, és kerti társas formájában. Ezekkel a termékeinkkel idén a Diákvállalkozások országos vásárán a legjobb termék díjat el is nyertük. A résztvevők elismeréssel nyilatkoztak erről a munkáról is, kiemelve, mennyire fontos a diákok életre nevelése, a gazdasági ismeretek beépítése a tananyagba.

Kerner Klára hitoktató kolléganő az un. Bibliai kertünket mutatta be gyerekek közreműködésével. A kert érdekessége, hogy nem öntözik, mégis szépen fejlődnek a különböző növények pl. borsó. Látszólag gazos a kert területe, de ennek több oka is van , elsősorban így jobban megtartja a föld a nedvességet, illetve a terület méhlegelőként is szolgál.

Vendégeink megtekintették a felújított ökotemetőnket is, melynek fejfáira fel van írva, hogy az elásott hulladék hány év alatt bomlik le. A gyerekekkel többféle óra témájához kapcsolódva időnként kiásunk egy-egy „sírt”, hogy megnézzük, hol tart a bomlási folyamat.

Két tanórát is tartottunk a szabadban, a kerti padokon. Egy alsós digitális kultúra órát Kéméndiné Ferenczi Hajnalka kolléganő vezetésével és egy felsős magyarórát Nyúlné Simon Ágnes tanárnő irányításával.
A digitális kultúra órán a robotika, kódfejtés, (hagyományos, és a fákról szóló versek QR kóros) volt a téma, elektromos eszközök nélkül. A magyaróra a komplexitás jegyében a természethez kapcsolódó izgalmas feladatokkal dolgozta fel az irodalmi, nyelvtani, és a népdalok világának tantárgyi tartalmait.

Vendégeink tájékoztatást kaptak az óvoda-iskola átmenet új koncepciójáról is. Mivel az óvoda nagyon közel van, és egy szép ligetes részen lehet átjönni az iskolába, úgy gondoljuk, hogy az óvodásokat jobban bevonjuk ezen a területen illetve az iskolakertben ők is tevékenykedhetnek, megismerhetik az iskolában dolgozókat, közös foglalkozások lehetnek az iskolás diákokkal. A jelenlegi jó kapcsolatot kibővítve még jobbá, hasznosabbá tennénk.

A délelőtt végén megkínáltuk vendégeinket. A felszolgált kóstolók a kertünkből származtak: a zsíroskenyérhez a zöldhagyma, a saláta, a borsó, a cseresznyefánkról a cseresznye. A limonádé citromfűből, a tea különböző helyi gyógynövényekből készült.

Vendégeink visszajelzései alapján is egy tartalmas, értékes délelőttöt töltöttünk együtt. A kollégák amellett, hogy megismerhették sokrétű munkánk egy szeletét, sok apró ötlettel tértek haza, illetve már szóban megállapodtunk az intézmények segítéséről, tanácsainkkal, palántákkal, további nyíltnapok szervezéséve.

Harsányi-csata emlékére történelmi vetélkedő

2024. május 15-én a Harsányi-csata emlékére történelmi vetélkedőn vettünk részt a Nagyharsányi Általános Iskolában. 18 iskola indult, melyek közül a 4. helyezést értük el.

A 6. osztályból: Antal Vivien, Gajdácsi Kamilla, Szűcs Adrienn vettek részt a vetélkedőn.

Felkészítőtanáruk: Dukai Zoltán

Tavaszköszöntő 2024

Május 24-én immár 3. alkalommal rendeztük meg az iskolai Tavaszköszöntőnket.
A tanulók, és az őket felkészítő pedagógusok lelkesen készültek erre a napra. Minden osztály fellépett, voltak vicces színdarabok, táncos produkciók, népdaléneklés, német nemzetiségi tánccsoport előadása. Schneider Lajos AMI mohácsi népdalkör is elfogadta meghívásunkat. Somogyi népdalcsokorral kezdték műsorukat, majd szólóban is bemutatkoztak az igen tehetséges növendékek.
A műsorunkat a búcsúzó nyolcadik osztály társastánc kitűnő hangulatú, profi produkciója zárta, melyet Király Balázs tánctanár tanított a gyereknek.
Ezután a büfében szendvics, sütemény, üdítő és limonádé várta a vendégeket, ahol, mint minden évben a szülők segítették a kiszolgálást.
A mindig népszerű tombolasorsolásra 19 órakor került sor. A rendezvény zárásáig egy kis bulizásra is jutott idő.

Bozsik tanévzáró fesztivál

Kedd délelőtt iskolánk alsó tagozatos fiú diákjai Mohácson jártak Bozsik tanévzáró fesztiválon.
Fáradtan, de nagyon boldogan jöttek haza kis ajándék csomaggal.

Budapesti Országos strandröplabda diákolimpia

Újabb bravúros olaszi sportsiker! Budapesten az Országos strandröplabda diákolimpián fiú csapataink III. és IV. korcsoportban az előkelő 5. helyezést érték el. 30 csapat indult a megmérettetésen, de a fiúk nem riadtak meg, teljes erőbedobással küzdöttek. Fáradtan de nagyon boldogan értek haza. Nagy szeretettel gratulálunk nekik, és felkészítő tanáruknak, Szendrő Zoltánnak!

Köszönjük mindazoknak, akik segítségükkel támogatták ezt az eseményt!

Lila Lali az első osztályban

Ruffné Szabó Éva néni meglátogatta az elsős tanulókat. Bemutatta nekik Lila Lalit, akinek a segítségével nagyon jót beszélgettek a barátságról, jó és rossz tulajdonságokról, érzéseikről.

Elsősegély ismeretek az 1. osztályban

A mai napon az első osztályos tanulóknak a védőnéni elsősegély nyújtási ismereteket tanított.
Megtanulták a mentők telefonszámát, mit kell tenni baj esetén, melyik tárgyak veszélyesek, milyen sérülések lehetnek. Sebeket is fertőtlenítettek és kötöztek.